Szabó Tamás

Szabó Tamás1968-ban született Budapesten. A Ságvári Endre Nyomdaipari Szakközépiskola és Technikumban érettségizett, majd nyomdai fotós technikusi végzettséget szerzett 1989-ben. Első nagylemeze 1989-ben jelent meg a Bistro Blues Band tagjaként, "Tudod csak azért" címmel. A lemez angol nyelvű változata 1990-ben látott napvilágot.

1993-ban a zenekarnak ítélték az Emerton díjat az év legígéretesebb zenekara kategóriájában. Ugyanebben az évben megosztott 5. helyezést ért el Ferenczi Györggyel közösen, a négy évenként megrendezendő harmonika világbajnokságon. 1993-ban megjelent Blues With The Feeling című könyvének első, majd 1997-ben második kiadása. A Palermo Boogie Gang-gel négy lemezt készített, valamint egy közös albumot a színes bőrű, amerikai szaxofonossal Big Jay McNeelyvel.

1994-ben a Bálna produkciós irodával közösen megrendezte az első nemzetközi szájharmonikás és tangóharmonikás találkozót. 1995-ben munkájának köszönhetően jelenhetett meg a Rocking Box kiadásában a múlt harmonikásainak válogatott, ezidáig kiadatlan felvételeit tartalmazó albuma Caravan címmel (ABC szájharmonika trió). Még ugyanebben az évben jelent meg első szólólemeze The Tailor's Clothes, azaz A Szabó Ruhái címmel.

1997-őszén létrehozta a Spo-Dee-O-Dee nevű blues és boogie-woogie zenekart. 1997-ben megalakult a Magyar Harmonikás Szövetség, melynek egyik alapító tagja lett. 1998 februárjában rendezte meg első önálló nagyszínpados koncertjét a Lágymányosi Közösségi Ház "MU" színházában. Ugyancsak ebben az évben részt vett az Eurovíziós Dalfesztiválon Birminghamben Horváth Charlie-val, majd Nagy Szabolcs The Song Is Ended című lemezének producereként és közreműködő zenészeként kalandozást tett a '20-as '30-as évek zenei világában.

Szabó Tamás

1999-májusában megjelent második szólólemeze The New Lodger címmel, majd a Bluespatika Közhasznú alapítvánnyal közösen elkészítette a Harponic Movements címet viselő első magyar szájharmonikás antológiát. 1999 decemberében megjelent a Drinking Wine Spo-Dee-O-Dee című blues-album, majd 2000-ben Boogie-Woogie Barbershop című boogie-lemez.

2001-ben Csízy László tanítványával közösen egy klasszikus műveket feldolgozó cd-t jelentetett meg, melynek címe Blue Orange. A szokatlan vállalkozással arra tettek kísérletet, hogyan lehet beleilleszteni a harmonikát a klasszikus zenébe, valamint, hogyan lehet ötvözni azt a mai könnyűzenei hangzással. 2002-ben klubcsapata több külföldi koncert után (Németország, Ausztria, Horvátország, Szerbia, Hollandia) egy újabb lemezzel jelentkezett 'Aint Got No Money címmel.

2003-ban megalakult a Silence zenekar, amely repertoárjában a klasszikus és filmzenék mellet kamarazenekari darabok is megtalálhatók. 2004-ben megjelent negyedik, Part Of Silence című szólóalbuma, amely a filmzenék hangulatát idézi. 2005 szeptemberében megjelent Versmsben című verseskötete saját fényképeivel illusztrálva. 2005 decemberében új lemezzel jelentkezett All Comes Back, majd 2006-ban Obsession címmel.

2006 őszén megalakította a Largo Caminno nevű akusztikus hangulatzenekarát Nemes Zoltánnal, Császári Gergellyel, Kárpáti Zoltánnal és Kövi Arthurral, majd decembertől a Lakásszínház Pókká vált lány című előa-dásában játszik. Póka Angélával 2006 óta zenél együtt.